2015. január 29., csütörtök

S. mint Sarah

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK HARMADIK KÖNYVE – John Updike: S.

Senkit nem szeretnék untatni, és remélem, nem is fogok, de megint csak Updike. Ennek pusztán egyetlen oka van: az idén harmadjára elolvasott könyvet még mindig nem a Nagy Könyves Kihívás feltételei szerint választottam, hiszen akkor még nem tudtam, hogy vállalom ezt a kihívást. De, mint ahogyan szokásom, hogy év elején megállok a könyvespolcom előtt, és kiválasztok egy olyan könyvet az egyik kedvenc szerzőmtől, amit még nem olvastam, az is épp úgy szokásom, hogy amikor a kedvenc szerzőmtől elolvastam azt a bizonyos kiválasztott regényt, azonnal keresek ugyanattól a szerzőtől egy másik olyan könyvet is, amit eddig még nem vettem a kezembe. Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretek ugyanattól az írótól egymás után két könyvet is elolvasni. Nos, így került a kezembe John Updike: S. című könyve.



Ez a könyv is ott állt már egy ideje a polcomon, hamarabb is sort keríthettem volna arra, hogy elolvassam, és éppen ugyanolyan megfontolásból nem tettem, mint ahogyan éveken át Updike Brazília című regényét sem olvastam el (erről a könyvről az előző bejegyzésemben írtam). Az ok pedig az, hogy, mivel tudtam, hogy ez sem az a fajta tipikus Updike-regény, amiket annyira szeretek, tartottam attól, hogy csalódást okoz. Az ember a kedvenc írója könyvéhez „óvatosan” nyúl, ha tudja, hogy eltér attól, amiket a szerzőtől megszokott. Csak úgy, mint a Brazília esetében, most sem attól tartottam, hogy az S. című regény nem tetszik, hanem hogy nem úgy tetszik majd, mint például Updike-tól a kedvencem, a Nyúl-sorozat. Nos, őszintén szólva, tényleg nem úgy tetszett. De nem bánom.



A könyv címét adó egyetlen betű, az S. azt jelenti: Sarah. A történet főszereplője egy nő, aki így, keresztneve kezdőbetűjével írja alá leveleit. Ez a könyv levélregény. A könyv fülszövege szerint – én, amikor egy könyvet a kezembe veszek, mindig elolvasom a fülszöveget – Updike regényének S. betűjéről eszünkbe juthat Hawthorne regényének skarlát betűje, de bevallom, nekem, ha nem olvasom el a fülszöveget, nem jutott volna eszembe. Az S. főszereplője, Sarah Worth egy orvos felesége, Bostonban él, lánya, Pearl egyetemista. A 42 éves nő hirtelen úgy dönt, hogy otthagyja korábbi életét, felkerekedik és Arizonába utazik, hogy új otthonra találjon egy mezőgazdasági kommunában, amelynek vezetője egy addig csupán a televízióból és magnókazettákról ismert hindu vallási vezető, Srí Arhat Mindadali. Sarah letelepszik az arizonai, körbezárt táborban, és beilleszkedik a vallási közösségbe, s onnan tartja a kapcsolatot a külvilággal. Levelezik a volt férjével, a lányával, a barátnőjével, a válóperes ügyvédjével, a bankjával, a diákkori szerelmével, a fogorvosával, a fodrászával és még a fodrásza börtönben ülő fiával is. Sőt, olykor levél helyett magnószalagon továbbítja az üzeneteket. Az olvasó számára érdekes nézőpont. És érdekes a környezet, az ideológia, a levelek eltérő hangneme és stílusa is, és különös az a szexuális szabadság, amit Updike a könyveiben megenged. A naivitás pedig egyenesen megmosolyogtató. Furcsa lapról lapra követni, és rácsodálkozni, hogy, míg a levelezésből kiderül, milyen élet is folyik a vallási közösségben, mik az elvárások, mik a kötelezettségek és mindezért mi jár cserébe, az olvasó már igen, de a történetbeli Sarah még mindig „nem lát át a szitán”.  


Updike S. című regénye nagyon sok szempontból megfelel a Nagy Könyves Kihívás feltételeinek. Aki eddig még nem olvasott Updike-regényt, annak újra ajánlhatom a 41. pontot, teljesíthető a 13. pont, mert a könyv egy másik országban játszódik, aki világ életében el szeretett volna jutni Amerikába (mint például én), az választhatja a 29. pontot, de választható a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott. Én azt hiszem, hogy ezzel a könyvvel a 16. pontot teljesítem, vagyis azt, hogy egy könyv a kedvenc írómtól, amit eddig még nem olvastam.



Erről a könyvről egyébként még az is eszembe jutott, hogy milyen jó lenne írni egy levélregényt. Mindhárom regényem története a szereplőim visszaemlékezéseire épül, vagy a visszaemlékezéseikkel együtt teljesül ki, de a Napfényes Riviérában, az Incognitóban és a Hepi Börszdéjben is csak a szereplők gondolatait ismerhetik meg az olvasók, levelet egyikük sem ír. Lenne kedvem egy levélregényhez. Bár, ez manapság inkább inkább „e-mail regény” lehetne…




Aki meg tud barátkozni a levélregény formájával, és szeretne bepillantani egy magát hindunak mondó férfi által vezetett, zárt vallási közösség életébe, annak ajánlom a könyvet. Ígérem, nem fog csalódni. Azt viszont biztosan nem ígérhetem, hogy a könyves kihívás hátra lévő 47 könyve között nem szerepel majd újabb Updike-regény! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése