2015. január 25., vasárnap

Belevágok!

BELEVÁGOK 2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁBA!
Kezdettől fogva csábított a kihívás, csupán azt latolgattam, vajon lesz-e elegendő időm 50 könyv elolvasására. Mert ha ennyit olvasok, akkor mikor írok?

Úgy kezdtem hát a 2015-ös esztendőt, ahogyan a többit: könyvet a kézbe, és esténként a magam kedvére olvasgattam. De, csak ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy mi lenne, ha… 50 könyv elolvasása egy év alatt nem akkora mutatvány, hogy ne lehetne megcsinálni! Csábított a kihívás, és azon kaptam magam, hogy nap, mint nap előveszem a listát, amely a nagy könyves kihívás feltételeit tartalmazza. És persze egyfolytában azon gondolkodtam: mi lenne, ha…

Aki nem ismeri 2015. Nagy Könyves Kihívásának feltételeit, íme:

Az 50 könyvnek a következő lista szerint kell összeállnia:

1. egy könyv, ami több mint ötszáz oldal 
2. egy klasszikus romantikus könyv 
3. egy könyv, amiből film is készült 
4. egy könyv, ami ebben az évben jelent meg 
5. egy könyv, aminek a címében számjegyek szerepelnek 
6. egy könyv, aminek a szerzője még nincs 30 éves 
7. egy könyv, aminek a szereplői nem emberek
8. egy vicces könyv
9. egy könyv, amit nő írt
10. egy misztikus vagy krimi könyv 
11. egy könyv, aminek címe csupán egy szóból áll
12. egy novelláskötet
13. egy könyv, ami egy másik országban játszódik
14. egy szépirodalmi mű
15. egy népszerű szerző első könyve
16. egy könyv, amit a kedvenc íróm írt, de eddig még nem olvastam
17. egy könyv, amit egy barátom ajánlott
18. egy Pulitzer Díjas mű
19. egy igaz történeten alapuló könyv
20. egy könyv az „Ezeket egyszer el kell olvasnom!” listám aljáról
21. egy könyv, amit édesanyám szeret
22. egy könyv, ami ijesztő
23. egy több mint százéves mű
24. egy könyv, amit csupán a borítója alapján választottam ki
25. egy könyv, amit még az iskolában kellett volna elolvasnom
26. egy memoár
27. egy könyv, aminek egy nap alatt a végére lehet érni
28. egy könyv, aminek a címében ellentétes jelentésű szavak szerepelnek
29. egy könyv, ami egy olyan helyen játszódik, ahová mindig is el akartam jutni 
30. egy könyv, ami abban az évben jelent meg, amikor születtem
31. egy könyv, amiről rossz véleményeket hallottam
32. egy trilógia
33. gyerekkorom egy könyve
34. egy könyv, amiben szerelmi háromszög van
35. egy könyv, ami a jövőben játszódik
36. egy könyv, ami egy gimnáziumban játszódik
37. egy könyv, aminek a címében szerepel egy szín
38. egy könyv, ami megríkatott
39. egy varázslatos könyv
40. egy képregény
41. egy könyv, aminek írójától még nem olvastam eddig semmit
42. egy könyv, ami az enyém, de eddig még nem olvastam el
43. egy könyv, ami a szülővárosomban játszódik
44. egy könyv, ami eredetileg nem az anyanyelvemen íródott
45. egy könyv, ami karácsonykor játszódik
46. egy könyv, aminek írójának monogramja megegyezik az enyémmel
47. egy dráma
48. egy betiltott könyv
49. egy könyv, ami egy televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle
50. egy könyv, amit többször elkezdtem, de sosem olvastam végig

Könyvbarátok! Ugye, csábító?

Az év első heteiben még a kihívástól függetlenül olvasgattam, de most, három elolvasott könyvvel a hátam mögött úgy döntöttem: vállalom a kihívást! Időarányosan nem állok rosszul, csak a tempót kell tartanom, a feltételeknek megfelelő könyveket kell választanom, és gyerekjáték a dolog!

Miközben teljesítem a kihívást, biztosan lesznek a listámon olyan regények, amelyeket régen már olvastam, és most újra elolvasom, de igyekszem olyan könyveket összeválogatni, amelyek még nem kerültek a kezembe, és olyan szerzőktől is olvasni, akiket eddig még nem ismertem. Igazi élmény lesz!  

És, 50 könyv ide vagy oda, biztosan állíthatom: emellett írni is fogok! A decemberben megjelent Hepi Börszdéj után már tervezgetem a következő regényem!





Szerintem a Nagy Könyves Kihívásban az a legcsodálatosabb, hogy most, egy éven át, ha van rá idő, ha nincs, lelkiismeret-furdalás nélkül lehet olvasni!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése