Keserű fű

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK NYOLCADIK KÖNYVE – Marga Minco: Keserű fű

A könyvespolcomon nagyon hamar rátaláltam Marga Minco Keserű fű című regényére, ami, méretét nézve, egy kis könyv. Mindössze 140 oldal, gondoltam, ez lesz az a könyv, aminek egy nap alatt a végére lehet érni. Mondhatom: a kategóriának tökéletesen megfelel. Tényleg gyorsan el lehet olvasni. És érdemes is! De, amikor a könyvet végigolvastam, tudatosult bennem, hogy van a könyves kihívásnak egy olyan pontja is, hogy egy elolvasott könyvnek igaz történeten kell alapulnia. Nos, úgy gondoltam, hogy akkor ezzel a regénnyel inkább ezt a feltételt teljesítem, mert ebben a könyvben az írónő a saját családja történetét meséli el.

A szerzőről korábban nem hallottam, és a könyvről sem. 1979-es a magyar kiadás, s a könyv hátuljára tollal írták rá, 8 forint, úgyhogy, valószínűleg antikváriumból szereztem be ezt a regényt. Sok ilyen könyvem van, gimnazista koromban rendszeresen jártam a debreceni antikváriumba, ahol rengeteg olcsó könyvet vettem. Ilyen lehetett a Keserű fű is, de ez idáig még nem olvastam el. Most viszont nagyon jól jött a könyves kihíváshoz! A könyv első fejezete fölött idézet olvasható „Agyamban zsidókkal telt vonat vágtat, s a múltról, mint egy váltó állok át…” (Bert Voeten), ez már előre jelezte számomra a témát, a könyv első lapján lévő írás, a „Szüleim, valamint Dave, Lotte, Bettie és Hans emlékének. M.M.” pedig azt sugallta, a regény története igaz történet.

Marga Minco, holland írónő,ortodox zsidó családban született. Szüleit, bátyját és nővérét deportálták, a családból ő maga maradt az egyedüli túlélő. A Keserű fű egy zsidó család rövid története, egy lány szemszögéből. Mint megtudtam, ez a könyv Hollandiában kötelező olvasmány. A történet az írónő személyes tapasztalata. Minco gyermekkorában nem értette, hogy mint zsidó család gyermeke, miért különbözne ő a katolikus gyerekektől. Ez a regényben is megjelenik. A történetben a család gyermek tagjai érzik – mert éreztetik velük - a különbséget maguk, és az iskolában tanuló más gyerekek között, számukra nemcsak érthetetlen, de fájó is a megkülönböztetés. A regény egy jelenetében például egy osztálytárs soha nem megy be a házukba, mert azt a szülei megtiltották, és így a gyermek a zsidó családoknál valami különös világot feltételez. Nagyon tetszett ez a részlet, mert zsidó gyermek szemszögéből már több irodalmi műben megismerhettem gondolatokat, de olyat, hogy egy katolikus gyermek hogyan éli azt meg, amikor a felnőttek azt mondják neki, hogy egy zsidó család „más”, mint ők, még nem olvastam. Az pedig igazán különleges, hogy erre a zsidó kislány hogyan reagál.

„Volt egy barátnőm, aki mindennap eljött értem, hogy együtt menjünk az iskolába. Nellie-nek hívták, keseszőke haja volt. Mindig megállt az ajtóban. Beljebb sohasem jött. Ha nyitva volt az ajtó, kíváncsian kandikált be az előszobába.

− Milyen nálatok? – kérdezte egyszer.

− Gyere, nézd meg − hívtam. De ő nem mert bejönni, mert az anyja megtiltotta, hogy zsidókhoz járjon. Akkor még ilyesmin csak nevetni tudtam. Tizenegy éves voltam. Mondtam is neki, hogy apa minden gyereket felfal, és anya először levest csinál belőlük. Ettől kezdve, nagy titokban, az anyja tudta nélkül bejárt hozzánk.”

A történetben a zsidó gyermekekkel szembeni magatartás csak előkészíti a megalázott felnőttkort, amikor sárga csillagot kell viselniük, és elvesztik szabadságukat. Érdekes olvasni, hogy a történetbeli holland család még akkor is nehezen hiszi el, hogy velük bármi rossz történhet. Egy nap aztán mégis kopogtatnak… A család tagjai így, miután elszigetelődtek a társadalomtól, egymástól is elválnak. Az írónő szüleit saját házukból deportálták, neki viszont a hátsó ajtón át sikerült elszöknie. Kiszőkíttette a haját és új személyazonossági igazolványt szerzett. Hogy mindezt hogyan éli meg, kiderül a regényből. A történetben a lány a testvérééknél húza meg magát, aztán együtt elindulnak, hogy elhagyják a várost. De a pályaudvaron a bátyja feleségét elfogják, a férfi az asszonnyal marad, így a lány végül egyedül utazik, és sodródik házról házra az ismeretlenbe. Itt-ott egy-egy család befogadja rövidebb-hosszabb időre, de folyton tovább kell állnia, ténfereg gyökértelenül és feleslegesnek érezve magát. Még csupán olvasva is szörnyű belegondolni, milyen lehet az, amikor valaki, miközben azt sem tudja, mi van a családjával, hontalanul idegenekhez kényszerül bekéredzkedni, miközben tudja, azzal, hogy bujtatják, nagy kockázatot vállalnak. A lány végül meglátogatja nagybátyját, azt a férfit, aki, ki tudja, honnan eredő optimizmusával, de mindennap hazavárja fivérét. A nagybácsi halálával aztán végleg elszáll az utolsó remény is: a lány akkor szembesül azzal, hogy soha többet nem látja viszont családtagjait.

Marga Minco Keserű fű című regényét én magam eredetileg a lista 27. pontjához választottam, mert ennek a könyvnek tényleg a végére lehet érni egy nap alatt, de, rájöttem, hogy sokkal praktikusabb, ha a 19. pontot teljesítem vele, mert a regény igaz történeten alapul, és ilyen könyvet nehezebb találni. A könyv egyébként választható a 9. ponthoz is, mert nő írta, a 13. ponthoz, mert egy másik országban játszódik, és a 44. ponthoz is, mert eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.

A könyvről persze most is eszembe jutott az, ami a zsidóság deportálásáról szóló könyveknél mindig: én magam az ember szabadságától való bármilyen megfosztását a legnagyobb bűnnek tartom, bármilyen megkülönböztetés alapján, és ugyanígy elfogadhatatlannak tartom egy ember megalázását, emberi méltóságától való megfosztását. Természetesen, kivétel ez alól az, aki bűncselekményt követ el, ott jogos a szabadságvesztés. De bármilyen más esetben elfogadhatatlan! Magam sem tudom, miért olvasok szívesen ilyen témájú könyveket, de, talán azért, hogy tisztában legyek azzal, hogy pontosan mi is történt a zsidósággal, mit kellett átélniük, és hogy újra és újra megfogalmazzam magamban: ilyen és hasonló dolognak soha nem szabad megtörténnie!

A könyvet jó szívvel ajánlom. A történet igaz, a hangneme nyugodt, higgadt. A regény maga pedig elgondolkodtató.