2015. május 12., kedd

Miután elmentél

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK HUSZONNEGYEDIK KÖNYVE – Maggie O’Farrell: Miután elmentél

A találkozásom Maggie O’Farrell regényével a véletlen műve volt. Egy másik könyvért indultam ugyanis a könyvtárba. Akkor még a könyves kihívás „vicces” könyv kategóriájához kerestem egy kötetet, amit az interneten a lista ezen pontjához ajánlottak, azt a könyvet pedig John O’Farrell írta. Keresgettem hát a könyvtár polcán az O’Farrell-könyvek között, de a kinézett könyvet nem találtam. Megnézegettem a többit, már csak kíváncsiságból is, és belelapoztam a Miután elmentél című regénybe. Két-három lapra rátekintettem, beleolvastam, és valamiért úgy gondoltam, ez a könyv engem érdekelhet. Nem igazán tudtam, hogy a könyves kihívás melyik pontjához illik majd, de, gondoltam, valamelyikhez biztosan. Odacsaptam hát a többi kiválasztott könyvem mellé, és akkor vettem észre, hogy ennek a könyvnek a szerzője nem is John, hanem Maggie O’Farrell. De, úgy gondoltam, nem számít! Végső esetben kipipálom vele a listán azt a pontot, hogy „egy könyv, amit egy nő írt”. Kivettem hát a könyvtárból. És nem tettem rosszul.


Mielőtt belekezdtem a könyvbe, utána néztem, ki is a szerző. Magyar nyelvű oldalt nem találtam róla, de egy angol nyelvű oldalon kiderült, hogy egy Észak-Írországban született, Walesben és Skóciában felnőtt, középkorú írónő, aki korábban újságíróként dolgozott. A férje is író, vele és gyermekeivel jelenleg Edinborough-ban él. Eddig hat regényt írt, a Miután elmentél az első regénye.


A regény története szerint a Londonban élő Alice egyszer csak úgy dönt, hogy elutazik húgaihoz Skóciába. Megérkezik az állomásra, de épp csak egy kis időt tölt velük, hirtelen meggondolja magát, vonatra ül, és visszautazik Londonba. Amikor elindul otthonról, baleset éri, egy autó elé lép, ami elgázolja. Alice kómába kerül. Kórházban ápolják, ahol a hozzátartozói, szerettei folyamatosan látogatják. Az orvosában, a szüleiben és a testvéreiben is felmerül, hogy Alice talán nem véletlenül került az autó alá. Öngyilkosságot gyanítanak. S hogy miért? A könyv lapjain a folyamatos visszaemlékezésekből kiderül. Feltárul a múlt, megismerhetjük Alice gyermekkorát, sőt, édesanyja és nagyanyja életútját is, mely során, mint egy puzzle, úgy áll össze a történet. Nem véletlenül fogalmazok úgy, hogy „puzzle”. A regény jelenetei ugyanis úgy össze vannak keverve, mint ahogy véletlenszerűen összekeverednek a puzzle-darabok. A sztorit össze lehet rakni, de, a regény szerkezetét nézve, nem nagyon értettem, hogy egy-egy részt miért éppen az a bizonyos másik követ. A szereplők múltja nagyon össze van keverve, sok helyen nem láttam benne logikát. Én magam is „visszaemlékezős” regényeket írok. Mindhárom könyvem, a Napfényes Riviéra, az Incognito és a Hepi Börszdéj cselekményét is a szereplőim visszaemlékezésein keresztül ismerhetik meg az olvasók. De én egy-egy emlékképet mindig a jelenhez kötök, és a múlt eseményei, képsorai a regény során a jelenből visszatekintve, időrendi sorrendben villannak fel. Maggie O’Farrell regényében ez teljesen másképp van, és, őszintén szólva, zavart. Pedig magát a regényt érdekesnek tartottam. Persze, még így sem mondom, hogy nem tetszett, mert tetszett és lekötött. Ezek után kíváncsi lennék az írónő más könyveire is. Ha nem is a könyves kihívás során, de biztos, hogy valaha olvasok még könyvet Maggie O’Farrelltől. Persze, az sem kizárt, hogy még idén sor kerül rá.
A regény olvasása közben egy ponton teljesen egyértelművé vált, hogy a könyv a kihívás melyik kategóriájához illik majd. Mert ez egy olyan könyv, ami megríkatott. Azt nem mondom, hogy zokogtam, de azért egy-egy oldal elolvasásánál kicsordult egy-egy könnycsepp. Nem egy vidám történet, akkor pedig igazán szomorú, amikor a főszereplő, Alice elveszíti a férjét, és − szerintem teljesen természetes és emberi, hogy − a történtek fölött nem tud napirendre térni.

„”Az élet megy tovább”, mondták nekem nagyon sokan. Igen, az a rohadt élet tényleg megy tovább, de mi van, ha nem akarom? Mi van, ha én meg akarom állítani, mozdulatlanságban tartani, sőt vissza akarok menni, az ár ellen úszva, a múltba, mert nem akarom, hogy múlttá váljon? „Majd kihevered” − ez volt a másik. De én nem akartam kiheverni. Nem akartam hozzászokni a tényhez, hogy meghalt. Ezt akartam a legkevésbé.”

A Miután elmentél című könyv elolvasásával így én a könyves kihívás 38. pontját teljesítettem, mert ez a könyv megríkatott. De teljesíthető vele a lista 9. pontja, mert a könyvet nő írta, a 13. pont, mert a történet egy másik országban játszódik, ha valaki − úgy, mint én − eddig még nem olvasott Maggie O’Farreltől semmit, akkor kipipálhatja a lista 41. pontját, és a 44. pontot is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.


A Miután elmentél története mai, és sok benne az olyan mindennapi probléma, ami befolyásolja az ember érzelmeit, és megváltoztatja az életét. Nem egy vidám könyv, de életszerű. Azzal együtt, hogy nehezen követhetők az időbeni ugrások, tetszett. Aki szereti, ha egy regény történetét mozaikokból kell összerakni, annak ajánlom a Miután elmentél című könyvet, de annak ajánlom a saját könyveimet, a Napfényes Riviéra, az Incognito és a Hepi Börszdéj című regényeket is, azok elolvasásakor is lehet "rejtvényt fejteni". 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése