50 könyv egy év alatt? Az egy kicsit sok… Év elején gyakran
hallottam ezt, amikor szóba került 2015. Nagy Könyves Kihívása. És igen,
ismerjük el: tényleg sok. Pláne, hogy 52 az az 50, mert van köztük egy trilógia
is. Nem nehéz kiszámítani: az éppen heti egy könyv. Nem véletlen, hogy év
elején az ötletgazdák úgy is hirdették: a könyvkihívás 2015. legkeményebb
kihívása. Mert hát, valljuk be, bármennyire hideg is a jég, azért jóval
könnyebb egy pillanat alatt nyakon zúdítani magunkat egy vödör jéghideg vízzel,
mint egy év alatt elolvasni 52 könyvet! Persze kérdés, hogy van-e értelme.
Vízzel leönteni magunkat biztosan nincs. Olvasni? – Van! Ennyit? – Akár ennyit
is! Nem bántam meg, hogy belevágtam!
Aki nem szeret olvasni, azzal nincs miről beszélnünk. Azt
úgysem lehet rávenni arra, hogy könyvet vegyen a kezébe, és elolvasson hetente
egy könyvet. Nem szereti, nem szereti. Én azt mondom, sokat veszít az, aki nem
olvas, de tudom, hogy ezzel sem fogom felkelteni az érdeklődését a könyvek
iránt. Meddő ügy: engem sem lehetne rábeszélni arra, hogy esténként megnézzem a
tévében az Éjjel-Nappal Budapestet. Hogy miért jutott eszembe a kereskedelmi
csatorna műsora? Egyrészt azért, mert ez ugrott be, amikor átgondoltam, hogy
engem mire nem lehetne rábírni, másrészt azért, mert, bármilyen hihetetlen is
azok számára, akik nem olvasnak, de heti egy könyv elolvasása éppen annyi időt
vesz igénybe, mintha mindennap megnéznék egy ilyen műsort.
Húsz könyv után, mint ahogyan tíz könyv után is megtettem, jöjjön újra a mérleg! Mit veszítettem? Azt,
hogy esténként bele sem néztem a tévé műsorokba. Nem nagy veszteség! Esténként
a most olvasásra fordított plusz időmben egyébként is mindig regényt írtam, ha
nem volt sürgős írni valóm, legfeljebb napi félórával több időt töltöttem a tv
előtt. És hogy mit nyertem? Szerintem rengeteget! Mivel a könyvkihívás meghatározott
feltételeket szab, és egy lista szerint kell összeválogatni az olvasnivalót,
rengeteg olyan könyv is a kezembe került, amelyeket egyébként nem olvastam
volna el. És, ha jó a regény, ilyen könyveket felfedezni, higgyétek el: nagy
élmény!
És hogy miket is olvastam? A kezembe vettem két szórakoztató
könyvet. Az egyiket (Meryl Streep filmklub) azért, mert a regényben a szereplők
estéről estére a kedvenc színésznőm, Meryl Streep filmjeit nézik, a másikat
(Hab a tortán) azért, mert, bár vicces könyvként ajánlották, de a borítója
alapján szimpatikusnak tűnt. A kihívás feltételeinek két könyv is megfelelt
kedvenc íróm, John Updike regényei közül, így most ezeknek az elolvasására is
sort kerítettem. Ezek már régóta a polcomon álltak, az egyikbe (Brazília) eddig
azért nem kezdtem bele, mert tartottam tőle, hogy ez a regény más, mint a
megszokott Updike-könyvek, a másikat (S.) pedig azért nem vettem le eddig a
polcról, mert különleges a formája: levélregény. De örülök, hogy mindkettőt
elolvastam, mert jó könyvek. Amit biztosan nem olvastam volna el, ha nincs a
könyvkihívás: A Szent Johanna Gimi. De a lista egyik pontja kimondottan
gimnáziumban játszódó könyvet kívánt, ezért választottam. Legalább most már
tudom, milyen ez a könyv, és miért szeretik a sorozatot a fiatalok. S ha már a gimnáziumnál járunk: elolvastam egy olyan kötelező olvasmányt, amit annak idején nem olvastam el, szerintem a Közöny kimaradt volna az életemből, pedig tetszett, máig nem tudom, hogy a gimnáziumban miért nem olvastam el. A
könyvkihívás jó volt ara, hogy elolvassak egy újabb regényt egyik kedvenc
írómtól, Jókai Annától (4447), és sok év után újra a kezembe vegyek egy krimit,
amit Agatha Christie írt (A váratlan vendég). Ha idén nem kell egy olyan
könyvet is elolvasnom, ami igaz történeten alapul, akkor biztosan nem olvasom
el a Keserű fű című könyvet, és ha nem kell egy olyan könyvet is kiválasztanom, aminek a
monogramja megegyezik az enyémmel, akkor Anne Frank naplója sem kerül a
kezembe. De mindkettőt nagy érdeklődéssel olvastam. Igazi érdekesség volt
elolvasni egy olyan könyvet, amelyet abban az évben adtak ki, amikor születtem
(Velünk kezdődött minden), biztosan ilyen könyvet sem olvasok idén, ha nincs a
kihívás. Valószínűleg nem keveredik a kezembe Hemingway első regénye (Fiesta)
sem, és lehet, hogy soha nem ismerek meg egy olyan drámát (Házszentelő), aminek
a megjelenése a rendszerváltás előtt éles vitát váltott ki. Jó apropó volt a
kihívás arra, hogy elolvassak egy olyan könyvet, amelyből nagy sikerű film is
készült (Színház), és milyen jól tettem, hogy elolvastam, mert nagyon tetszett,
aztán kicsit újra átélhettem, milyen is gyereknek lenni, amikor két régi
kedvencet is a kezembe vettem (Micimackó, A vakond nadrágja). És amiket egészen
biztosan nem olvastam volna el, azok a könyvek, amelyeket a kihíváshoz a
barátaim ajánlottak: az irodalmi Nobel-díjas Modiano regénye (A Kis Bizsu), egy
izgalmas regény a nyulakról (Gesztenye, a honalapító) és egy Maupassant-regény
(Erős, mint a halál).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése